A Magyar Turizmus Zrt. romániai képviselete, Románia legjelentősebb idegenforgalmi vásárát, a bukaresti TTR-t követően további két vásári helyszínen, Kolozsváron és Brassóban, intenzív, dinamikus jelenléttel mutatta be Magyarország turisztikai kínálatát.
2012 március 14-én, a TTR idegenforgalmi vásárt megelőző napon a Magyar Turizmus Zrt. romániai képviselete és az Eximtur közösen mutatta be az utazási iroda magyarországi ajánlati katalógusát „Spa és pihenés Magyarországon”. A fontos szakmai partnerség tiszteletére szervezett fogadáson a turisztikai szakma legfontosabb képviselői, a romániai utazási irodák és a sajtó képviselői voltak jelen.
Március 15-18 között 25. alkalommal rendezték meg Bukarestben Románia legfontosabb turisztikai eseményét, a TTR nemzetközi turisztikai vásárt. A négynapos szakmai és nagyközönségi rendezvényen 21 országból 230 cég, illetve turisztikai képviselet volt jelen, a négy nap alatt a vásárnak 35.000 látogatója volt, a szakmai szervezetek jelentése alapján mintegy 10 millió euró értékben kötöttek szerződéseket és értékesítettek utazási csomagokat a résztvevők.
Ungurii ne dau clasa si la turism. Nu au nimic din peisajele noastre si totusi fac mai multi bani.
Ne vaitam ca nu avem turisti, dar nu ne pricepem sa-i atragem. Mai abili sunt vecinii maghiari, de pilda, care, fara peisajele de la noi, castiga anual mai multi bani din turism decat toate statiunile noastre la un loc.Sa luam exemplul celui mai mare complex balnear din Europa, aflat langa granita cu Romania. Functioneaza tot timpul anului si e plin, inclusiv de romani.
A teljes hír megtekintéséhez http://stirileprotv.ro/stiri/travel/ungurii-ne-dau-clasa-si-la-turism-nu-au-nimic-din-peisajele-noastre-si-totusi-fac-mai-multi-bani.html
2011. szeptember 29. és október 2. között került megrendezésre Bukarestben a TIT Winter Holiday nemzetközi turisztikai vásár a Parlamenti Palotában. A vásár szervezője és szakmai támogatója a Romániai Utazási Irodák Szövetsége (ANAT) volt.
A Magyar Turizmus Zrt. képviselete mellett a rendezvényen részt vett az Andrássy Rezidencia Wine&Spa, a gyulai Aqua Hotel, a Főnix Kastélyszanatórium és Egészséghotel, Hajdúszoboszló, a Hunguest Hotels és a Wellness Hotel Gyula. A négynapos szakmai és nagyközönségi eseményen 112 kiállító volt jelen. A vásár fő célja az év végi, karácsonyi és szilveszteri csomagok értékesítése volt, ugyanakkor kitűnő lehetőséget biztosított új szakmai kapcsolatok kiépítéséhez is.
2011 első félévében, Magyarország Európai Uniós elnöksége alkalmából a Magyar Turizmus Zrt. romániai képviselete számos akcióhoz kapcsolódva használta ki a lehetőséget, hogy hazánk turisztikai attrakcióit minél jobban megismertesse. A képviselet kommunikációjában kiemelt figyelmet fordít a romániai lakosság körében immár hagyományosan keresett és kedvelt magyarországi fürdőlehetőségek, valamint az új befektetések minél szélesebb körű megismertetésére.
Magyarország Európai Uniós elnökségéhez kapcsolódó rendezvényként Szekeres Erzsébet gödöllői textilművész „Gyümölcstermő örökség” című kiállításának megnyitójára került sor a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa és a Magyar Turizmus Zrt romániai képviseletének szervezésében. A 2011 június 3-i fogadáson jelen volt és köszöntőt mondott Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, majd felolvasásra kerültek a kiállítás védnökeinek, Mádl Dalma asszony, Tőkés László EP-alelnök és Kelemen Hunor, kulturális miniszter üzenetei.
A Magyar Turizmus Zrt. romániai képviselete és Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága a miskolci TDM szervezet és Tourinform iroda összefogásával, még 2011. február 17-22. között, az észak-magyarországi régió kiemelkedő gasztronómiai eseményére, a Miskolci Kocsonyafesztiválra hívta meg a TVR1 - Cluj, az állami televízió kolozsvári regionális adásának forgatócsoportját.
A Hunguest Hotels Zrt. a Magyar Turizmus Zrt. romániai külképviseletével együttműködésben, 2011. május 18-19-én, prezentációk keretében mutatta be Magyarország turisztikai kínálatát, valamint a Hunguest Hotels szállodaláncot Kolozsváron és Csíkszeredában.
A Travel Advisor turisztikai havi magazin képviselője is részt vett azon a tanulmányúton, amelyet 2011. március 2-5. között, az Utazás Kiállítás ideje alatt szervezett a Magyar Turizmus Zrt. elsősorban romániai túraszervezők számára.
Idén 24. alkalommal rendezték meg Bukarestben március 31. és április 3. között Románia legfontosabb turisztikai eseményét, a TTR nemzetközi turisztikai vásárt. A négynapos szakmai és nagyközönségi rendezvényen 21 országból 150 cég, illetve turisztikai képviselet volt jelen. A Magyar Turizmus Zrt. kolozsvári képviselete és Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága 9 társkiállítóval, 100 m2-es nemzeti standdal vett részt a vásáron, ahol Magyarország turisztikai kínálatát bemutató információs anyagokkal, prospektusokkal, utazási ajánlatokkal látták el mind a szakmai, mind pedig nagyközönségi érdeklődőket.
A Magyar Turizmus Zrt. romániai képviselete által szervezett tanulmányutak nyomán az év elejétől sorra jelennek meg élménybeszámolók a különböző romániai nyomtatott és elektronikus médiumokban. Amint arról már korábban beszámoltunk, 2010. december 2-5. között a legolvasottabb román női magazinok újságírói, főszerkesztői látogattak Budapestre.
Mint arról korábban hírt adtunk, 2010 decemberében, a Magyar Turizmus Zrt. kolozsvári képviseletének meghívására, a legolvasottabb romániai női magazinok újságírói látogattak Budapestre, és ismerkedtek a magyar főváros egyedi turisztikai kínálatával.
A Lumea femeilor román női magazin főszerkesztője több romániai női magazin újságírójával együtt 2010 decemberében látogatott Magyarországra a Magyar Turizmus Zrt. kolozsvári képviseletének meghívására. A médiaszakember a tanulmányúton szerzett tapasztalatairól, élményeiről a „Fedezd fel Budapestet” című írásában számol be.
Az Evenimentul Zilei romániai napilap újságírója 2010 decemberében a Magyar Turizmus Zrt. központja és kolozsvári képviseletének meghívására látogatott Magyarországra. A nemzetközi tanulmányúton szerzett tapasztalatairól, élményeiről a médiaszakember a „Budapest gyógyfürdői”, a „Téli fürdőzés Budapesten”és a „2011: Az isteni kezű zongorista éve” című írásaiban számol be.
Idén első alkalommal rendezték meg Bukarestben, október 7-10. között a TIT Winter Holiday nemzetközi turisztikai vásárt a Parlamenti Palotában. A vásár szervezője és szakmai támogatója a Romániai Utazási Irodák Szövetsége (ANAT) volt.
Lisztománia, avagy aki szupersztárnak született címmel két oldalas írás jelent meg a Magyar Turizmus Zrt. által szervezett, a 2011-es Liszt Évet elõkészítõ nemzetközi újságírói tanulmányút nyomán a Szabadság c. napilapban. Június 12-14. között a külföldi sajtó képviselõi azokkal a magyarországi helyszínekkel ismerkedtek meg,
A Magyar Turizmus Zrt. romániai képviselete munkájában nagy hangsúlyt fektet a magyarországi gyógy- és wellness lehetőségek népszerűsítésére. A nagy olvasottságú ELLE színes női magazin júliusi számában 1 oldalas írás jelent meg Hévízről, a termálvizekről, melyek párosulva a városok eleganciájával, a Balatonnal, a borvidékekkel, egyedi turisztikai desztinációvá teszik Magyarországot.
Különösen pozitív hangvételű cikk jelent meg a nagy olvasottságú Tango magazin oldalain, valamint a www.revistatango.ro internetes oldalán is Ungaria by day, by night, by heart címmel (a színes országos magazint havonta 67.000 átlagon felüli jövedelemmel rendelkező közép- és felsővezető hölgy olvassa).
A Magyar Turizmus Zrt. kolozsvári képviseletének, Észak-alföldi, Tisza-tavi és Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának, valamint a régiók szolgáltatóinak közös kampányának folytatásaként, beindult Romániában a külképviselet két hónapon át tartó forgalomélénkítõ kampánya.
A Magyar Turizmus Zrt. romániai külképviselete, valamint Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága (DaRMI) a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft., a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft., az orosházi Tourinform iroda és dél-alföldi turisztikai szolgáltatók bevonásával, 2010. május 14-16. között tanulmányutat szervezett romániai tour operátorok és médiaképviselők részére. A tanulmányúton 9 utazásszervező, egy 4 fős forgatócsoport, 2 fotóriporter és 16 újságíró vett részt a Zrt. kolozsvári külképviselője, Soós Júlia kíséretében. A tanulmányút kapcsán megjelent cikkek, beszámolók itt olvashatók>>
Április 9-11. között második alkalommal rendezték meg Kolozsváron a Touristica vásárt. Az esemény főszervezője az utazási irodák egyesülete, az ANAT észak-nyugati régiójának képviselete volt.
Idén 23. alkalommal rendezték meg Bukarestben március 25-28. között Románia egyik legfontosabb turisztikai eseményét, a TTR nemzetközi turisztikai vásárt.
Március 12-14. között első alkalommal rendezték meg Kolozsváron a Târgul de Vacanţe kiállítást.
A Magyar Turizmus Zrt. romániai képviseletének tájékoztatása, hírlevelei nyomán „Európa Kulturális Fővárosai megnyitották kapuikat” címmel az országos turisztikai lapban, a Traveller Magazinban rendkívül pozitív hangvételű, Pécsre csábító írás jelent meg.
A Magyar Turizmus Zrt. romániai képviseletének hírlevelei kapcsán a Bihoreanul, Jurnal Bihorean és ebihoreanul.ro újságírója meglátogatta Hajdúszoboszlót és a közeljövőben megnyíló Aqua Palace fedett élményfürdőt.
Hortobágy: ahol a föld találkozik az éggel


![[X]](/site/upload/2009/06/close.gif)













